|
A Down kór olyan veleszületett kromoszóma rendellenesség (a 21. kromoszómából
kettő helyett három van a Down kórral élő ember egy-egy sejtjébe), amely ezeknek
az embereknek, nem csupán testi felépítését, szerveik működését, tanulási
képességeiket, hanem személyiségüket is, s ez utóbbit főként jó irányban
befolyásolja.
Bár nincsen szó arról, hogy a tudomány jelenlegi állása mellett ez a közeljövőben
gyógyítható lenne, mégis a ma Down kórral élő emberek élet kilátásai, lehetőségei
százszor jobbak, mint elődeiké, sőt annál is, amit a néhány éve Magyarországon
megjelent könyvekben találhatnak.
Tudjuk, hogy nem csupán anyagcsere-, szív-, pajzsmirigy-, szem-, immunrendszer
és agyműködésükkel, csigolyáikkal lehetnek gondok, hanem azt is, hogyan lehet
ezeket életmóddal, gyógyszerrel, kezeléssel többnyire egyensúlyban tartani.
Tudjuk, hogy van egy óriási előnyük: másoknál jóval kedvesebbek, szelídebbek,
segítőkészebbek, szeretetre éhesek és szeretetre méltóak. Tudjuk, hogy
mindazok, akik Down kóros emberekkel élnek vagy dolgoznak, segítségükkel más
szemüvegen átlátják a világot, és több örömük van, szebb, értelmesebb az életük
- más lesz a mérce.
Természetesen igaz, hogy a Down kórral élő emberkék és felnőttek tanulási
képességei mások, fejlesztésük sokkal több odafigyelést, empátiát és gyakran
speciális szakmai felkészültséget igényel. Tudjuk, hogy lassabban érik el a
felnőtt léthez szükséges tudást, döntőképességet -de elérhetik, ha így nevelik,
ha engedi és ösztönzi ezt a környezetük. Ma még ez nem jellemző -sokkal inkább
szeretnivaló, soha fel nem növő kisgyermekként néznek rájuk, pátyolgatják őket.
De már nem sokáig lesz így.
|